Honvágy

Na, tegnap be akartam iratkozni az itteni magyar főiskola könyvtárába, annyira készültem erre már Pesten, hogy egy darab könyvet nem hoztam magammal. Hiba volt. A könyvtárosok élből elutasítottak azzal, hogy nem vagyok hallgató, de én persze nem hagytam magam, átsétáltam a rektori hivatalba, ahol a titkárnők megnyugtattak, hogy helyesen jártam el, amikor nem hallgattam a könyvtárosokra, hiszen csak egy kérvényt kell írnom a főiskola elnökének, aki majd engedélyezi és minden rendben lesz.

Őszinte jó érzés fogott el, hiába, itt mégiscsak a magyarok Európa előőrsei, váratlanul gyorsan és rugalmasan megoldódik a problémám. 

Nem sejtettem, hogy a hajtókkal tárgyalok, akik kedélyes élvezettel sétálnak velem a vadászlesek irányába. Az alattvalói kondicionálás kelet-európai mechanizmusának tökélyre fejlesztett csapdájába estem.

Az elnöki engedéllyel a könyvtár igazgatójához küldtek. Fiatal nő, a hajában színes pánttal farmerruhában, nem volt benne semmi vidékies, rögtön éreztem, hogy itt önmagam lehetek, ez egy értelmiségi, tényleg sínen vagyok.

Vakvágány volt.

Először közölte velem, hogy nem iratkozhatom be, de ha elolvastam volna a szabályzatot (ki van függesztve), tudnám, hogy napijeggyel látogathatom a könyvtárat (mondtam, ez kiváló, de napközben én a levéltárban kutatok, és nem tudok egyszerre két helyen lenni). Ezután kis fejtágításon vehettem részt az európai könyvtárak szabályairól (amelyeket nyilván ismerek, hiszen onnan jövök, az Unióból), amelyek nem térnek el az itteniektől és megtudtam azt is, hogy a szabályok alól nincs kivétel, mert akkor dől az egész rendszer.

Nagyjából itt kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy ez valami bíróság, nem ügyintézés.

Fejemre olvasta méltatlan eljárásomat, vagyis, hogy nem a könyvtárosoknak, hanem a könyvtári kérdésekben teljesen tájékozatlan titkárnőknek hittem, ráadásul azzal, hogy az elnökhöz fordultam megkerültem a szolgálati utat (mit???).

Ekkor követtem el a következő hibát. Azt gondolva, hogy valami személyes sérelmet okoztam és beletenyereltem valami belső hatalmi, hatásköri konfliktusba, jeleztem, hogy tudomásul veszem a szabályokat és elnézését kérem, ha hibáztam, de végső soron a hatáskörei nem sérültek, hiszen a rektori hivatalból ide irányítottak, itt állok, az ő ítélőszéke előtt.

Na ezt hívják úgy, hogy olaj a tűzre. Csak úgy záporoztak a vallató kérdések. Miért csináltam ezt? Miért nem olvastam el a szabályzatot? (tényleg, miért nem kérdeztem meg, hol a szabályzat?) Miért gondoltam, hogy velem majd kivételt tesznek? (tényleg, mit hittem?) Miért nem fogadtam el a könyvtárosok tájékoztatását? (tényleg, mi történt velem???) Neki ne jöjjek a kutatással, mert ő is kutató. Ja hogy német szótár kellene, meg ukrán nyelvkönyv? Hát bizony, nyelvtudás nélkül itt nem sokra megy. És még esténként is olvasni akar? Szépirodalmat? Maga?

És akkor történt az, hogy ott álltunk a könyvtárban, tőlem karnyújtásnyira a vágyott szótárak, meg Kosztolányi, Esterházy és Polcz Alaine, és közölték velem, hogy ha otthon szeretnék olvasni talán fáradjak le a sarki könyvesboltba.

Hirtelen heves honvágy fogott el.