Bucsú

Errefelé elég sokan koldulnak. Megszokott dolog, hogy a parkban vagy a kocsma teraszán pénzt kérnek azok, akik erre rászorulnak. Néha előfordul, hogy a pincér elhajtja az ilyen kéregetőket, de nem jellemző, a parkban pedig, mivel parkőr errefelé nincs, mint ahogy kerítése sincs a parkoknak, hiába is várnánk ilyen segítséget. Nincs is rá szükség. Hiszen akkor a koldus nem kapná meg, amit kér. Errefelé pedig többnyire megkapja.

Ez az odaátról nézve megütközésre okot adó gyakorlat talán a kisvárosi hangulatból következik, de odaát nem ilyen a kisváros, tudjuk, s így más magyarázata kell, legyen. Amint az nyilván közismert, réges-régen, amikor még az európai emberek fallal körülvett városokban éltek, koldusnak lenni viszonylag kiegyensúlyozott életet jelentett, hiszen többnyire úgy vélték, a kéregetőnek adott alamizsna hozzásegíthet a túlvilági üdvözüléshez. Meg hát akkoriban még előfordult az is, hogy maga Krisztus bújt szakadt gúnyába, őt meg elég rizikós lett volna elhajtani. Aztán jött a humanizmus, meg a felvilágosodás  – Krisztus azóta nem is rejtőzik a koldusok közé – és a bölcs filozófusok kiokoskodták, hogy koldusnak lenni nem jó, mert hát miféle világ az, ahol egyesek nyomorognak, piszkosan és betegségben élnek. Elkezdték hát őket a helyes életre nevelni, és hol erőszakkal, hol szépszóval megtanítani őket arra, hogy koldulni helytelen, dolgozni kellene inkább, mert hát rendnek kell lenni mindenhol. Aztán, mint tudjuk, a filozófusok tovább okoskodtak és már nemcsak a koldusokat szoktatták a rendre, hanem minket is, nehogy alamizsnát adjunk.

Errefelé nincs még rend, bár igény az talán már itt is van rá, ha nem is széles körben. A cigaretta szabadáras és mindenhol kapható, a kocsmában játékgépek várják a betérőt. A nyugtát nemigen ismerik, számláról a legtöbb helyen nem is hallottak. A taxi bemondásra megy, az árat a piac szabályozza (következésképpen taxit fogni ott kell, ahol egyszerre több autó várakozik), a biztonsági övet pedig nem kell bekötni. Bukósisak nélkül is lehet motorozni. Az úttesten ott megyünk át, ahol a zebrát sejtjük, vagyis, ahol kedvünk tartja. És a szemetet nem a kukába dobjuk, mert minek cipeljük feleslegesen bárhová. Mi itt együtt élünk a környezetünkkel, s a szemetünk is velünk, mert ez így természetes. Olyan nyelven válaszolunk, amelyiken megszólítanak, még akkor is, ha csak törve beszéljük, szabálytalanul. Egy nagy család vagyunk, ha együtt utazunk, összehúzzuk magunkat, mert errefelé még kis helyen is elfér a sok jó ember. És ha a gyerek sír, akkor az asszony nem ad cumit a szájába, hanem letolja az ingét, csecsre teszi és úgy megyünk tovább, mezítláb persze, mert minek a cipőt koptatni.

Errefelé szeretjük ezeket a megbotránkoztató és szabálytalan dolgokat, itt még normális, ami nem normális és nem is értjük, odaát miért rajongtok úgy a rendért. Nézünk benneteket, ahogy összegyűltök a nemzeti ünnepen és szónokoltok a szabadságról, aztán hazafelé menet az autótok sípszavára biztonsági övet köttök magatokra. Bukósisakban motoroztok és a zebrán jártok, a csecsemők száját meg cumival tömitek. A városaitokban kerítések közé zárjátok a természetet és a gyerekeiteket. Kerülitek a tömegközlekedést és inkább egyedül autóztok vagy kerékpároztok, mert azt hiszitek, attól vagytok szabadok, hogy nem kell másokhoz alkalmazkodnotok. Irtóztok a koldusok látványától, és száműzitek őket, mert a rendetlenséget juttatják eszetekbe.

Mi itt szeretjük a koldusainkat. És szeretünk szabadon élni a rendetlenségben. Van még egy kis időnk, amíg Európa ideér.